2013. július 27., szombat

Dunai pontyozás

Pontyok nyomában a Dunán, árvíz után..

Az árvíz ideje alatti horgászati tilalmat éppen feloldották, mikor egyik jóbarátomat pillantottam meg a Duna partján, match bottal a kezében. A víz megint áradt, de most jóval alacsonyabb tetőzést várhattunk tőle. Kérdeztem is izgatottan.. -adakozó-e az Öreg folyó? A válasz örömteli volt, míg beszélgettünk, Laci úszóját ismét a mélybe taszította egy aranyhasú, és hamar kezében volt az aznapi harmadik pontya. Némileg meglepődtem, nem vártam sokat közvetlen az árvíz után, egy újabb áradást követően, de a tények igazolták azt, amit hallottam, és olvastam is, mégpedig azt, hogy az árvíz rengeteg környékbeli tavat kiöntött, aminek köszönhetően temérdek potyka került szeretett folyónkba. 

A kiválasztott hely nyerőnek bizonyult..a tavi pontyok a bokrok aljában keresték a táplálékot! :)
Az átlagsúly nem volt az igazi, de a darabszám mindenkit kárpótolt. Látva a halbőséget, énis hamar, bottal a kezemben ültem komám mellett, várva a kapást. Borongós, változékony időnk volt aznap, de ez senkit sem risztott el egy jókis dunai pontyozástól. Mindketten az úszót bámultuk mereven, olykor elcsodálkozva az etetés környékén bóklászó pontyok burványain. A vízmélység kb. másfél méteres volt, de ígyis tisztán kivehető volt, hogy a halak az etetésen vannak. 

Laci úszója ismét hirtelen megemelkedett, majd hevesen kitört oldalra. Mindketten tudtuk mit jelent ez, és a bevágást követően azonnal jelezte is a hal erejét, mérete ellenére. Másfeles potyesz került a merítőbe, mely gyors horogszabadítás után vissza is került éltető elemébe.

A fárasztás utolsó pillanata! :)
Gyors, és egyszerű horogszabadítás után mehet is vissza..
 A pontyok sorra örvendeztették Laci barátomat, engem elkerülve. Mondtam is neki.. -valamit rosszul csinálok! Először a horog méretén változtattam, mert 10-es horgomra csak egy szem kukorica, és mellé 1/2 csonti fért, ezzel szemben a 8-as horogra, már ráfért a csábítóbb giliszta is! 

Az egyik nyerő csalikombináció..
Újabb ponty, rutinos horgász kezében..:)
A továbbiakban több rontott kapásom is volt, igaz, valószínű kisebb egyedek szórakoztak a horog környékén. Lacinak viszont a legtöbb kapása, fárasztással végződött.

Kapásra várva..
..akciódús peca! :)
Végre valami ígéretesebb egyed tévedt a horgom irányába, hirtelen a bokor felé gyors oldalazásba kezdett az úszó..-Végre ponty! mondtam Lacinak. Bevágást követően hamar kezeimben volt az első "tavi szökevény", mely hamar visszanyerte szabadságát!

Menj utadra ifjú barátom! :)
Lassan a nap végéhez közeledtünk, komám kikapott még pár pontyot, köztük akadt méreten aluli is.
Szépen fogott, én inkább csak részese voltam ennek a nagy élménynek, azzal az egy 33cm-es pontyommal. :) 

Látványos eredmény, árvíz után! :)
Megbeszéltük, másnap reggel ugyanott rápróbálunk. Álmosan, de bizakodva érkeztem le a horgászhelyre, mikor Laci már a kapásra várt. Sajnos hirtelen apadni kezdett a Duna, kb fél méter elment a helyről, attól féltünk, hogy a méteres vízbe már nem jön ki olyan bátran a hal, mint ahogy kéne. Félelmünk beigazolódott, Laci két retúrpontya, és törpeharcsája bebizonyította, hogy más utakra tértek a nagyobb ponty csapatok! 

Az elkövetkezendő napokban többször is próbáltam feederrel üldözőbe venni a bajszosokat, több/kevesebb sikerrel.

Épp méretes pontyom, lebegtetett csalira! :)
 Lassan de biztosan visszahúzódott medrébe a Duna, s ahogy teltek a napok, egyre ígéretesebbnek tűnt az öblöket vallatni. Hajnalban ébredtem hát, s mire a nap a fákhoz ért, már a helyén volt a szerelés is, a bedőlt fa oldalában. :) Etetni kizárólag magvakkal, kukoricával lehetett, külömben a "törpe hadsereg" megszállt minket! Pár perc múlva már csipkedték is az apróbb keszegek a pontynak szánt kukoricát, persze a bevágások során csalódnom kellett. Aztán megjöttek a törpék, 10db alá sosem mentem..:) Végül valami szebb hal akadt a horgomra, heves ellenállást tanúsítva.
Csak megy, és megy a hal, erejében már nem kételkedtem, viszont mérete még kérdéses volt. Alig vártam, hogy megpillanthassam a várva várt halat, erre a fárasztás közepette kiakadt szájából a horog. Elcsüggedtem, de egy gyönyörű compó visszahozta a reménysugarat. 

Találkozás a haldoktorral..gyönyörű jószág! :)
 A dunán már ritkaságnak számít a compó, így nagyon megörültem neki, habár e gyönyörű hal látványa örömtelibb volt értékének nagyságától! A következő 10 percben jött pár vörös, és bodorka, majd az úszó ismét valami nemesebb hal jelenlétét tanúsította. Hirtelen a mélybe tört, majd megállítva, szép lassan a merítőhöz tereltem a kispotyeszt. Szép tőpontyocska akadt a horog végére, színe szemet gyönyörködtető volt.
Gyönyörű farokúszó!
Még találkozunk! :)
A pontyok méretével nemigazán voltunk megelégedve, 2kg fölé nem tudtunk menni, ami aggasztó volt. A darabszám jóval kecsegtetőbb volt, olykor Laci 10 pontyot is merítőbe terelt. Étvágyuk függöt mind az időjárástól, mind a horgász találékonyságától, így sokszor alul maradtunk velük szemben. Ilyen a Duna, ezért szeretjük, mert egyszer adakozó, egyszer pedig "zsugori". Sosem tudhatjuk biztosan, hogy fogunk-e, még akkor sem, ha az előjelek azt igazolják! Legyünk kitartóak, tartsuk be az örök szabályokat, és előbb vagy utóbb, mindenképpen eredménnyel járunk, s eljön a várva várt hal! 
Nagy folyónk ismét szebbik arcát mutatta meg nekünk, legyen így a továbbiakban is! :) 

Görbüljön!

7 megjegyzés:

  1. Szia Dávid!

    Nagyon szórakoztató történet. Pár év múlva ezek a potykák már igen szépek lesznek majd.
    Tavasszal én is megtaláltam az ívó pontyokat egy patak torkolatnál miközben pergetni mentem. Boldog, boldogtalan aprította őket... :(
    A compós kép nagyon szép...
    Üdv.

    Tom

    VálaszTörlés
  2. szia Tom, köszönöm, igyekszem üldözőbe venni a nagyobb példányokat is a jövőben!
    üdv.

    Berza

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek,és nem a méret a lényeg,ha nem a kikapcsolódás és hogy adunk esélyt másoknak is egy kis siker élmény lehetőségének.

    VálaszTörlés
  4. Szia Dávid!

    Jó kis peca lehetett! Hoztad, a tőled megszokott szintet, az írás, és a képminőség mentén... A compós kép nagyon ütősre sikeredett! :)


    Máté

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Máté, köszönöm, örülök hogy tetszett! ;)
      üdv.

      Berza

      Törlés
  5. Szia Berza!

    Bár én nem a nagy folyón nyomom, az itteni mellékágban is megjelent a kis ponty hadsereg, de itt a telepítésnek köszönhetően. Viszont egyre nagyobbak tavasztól járok ki és szépen látszik ahogy növekednek! :) Jó kis írás lett!

    VálaszTörlés

Mindenki véleménye számít!