2013. április 22., hétfő
2013. április 4., csütörtök
Barkács..
"Handmade wobblers"..avagy UL bogarak a fronton
A wobbler készítés nem régiben kezdett igazán érdekelni, konkrétan 2013 telén, akkor is egy hóvihar közepette, amikor a horgászatra is csak a legelvetemültebbek szánták el magukat. Előkészítettem a szükséges eszközöket, és faragni kezdtem. Elsőre lelkesen küzdött a ráspoly a kezemben, gondolván, hátha összejön első próbálkozásra is, emiatt igyekeztem precíz lenni. Ettől a pillanattól kezdve, egészen mostanáig már 6 db kis bogarat tartok a kezemben, ezeknek elkészítését és annak körülményeit, miértjét próbálom meg minél részletesebben elétek tárni..Az én hadseregem, az igazi tavaszt várva.. |
Első próbálkozásnak miért éppen ilyen apró csalikat választottam?
A válasz viszonylag egyszerű, a tavasz közeledtével egyre inkább érdekelni kezdett az UL pergetés, ehhez pedig kis csalikra volt szükségem, melyek többsége bogarakat imitál. Igaz, minél kisebb a felület, annál nagyobb a hibalehetőség, nos ezt nem vitatom! Viszont tudni illik, én szeretem "nagy" fába vágni a fejszét, ezért sem riadtam meg a méretektől.
Miből készültek?
A wobbler testet fenyőből készítettem, elsősorba azért mert jól megmunkálható, nagy felhajtóerővel, és viszonylag mégis ellenálló fáról beszélünk. Hangsúlyozom, én nem késsel faragtam a testeket, hanem először durva fareszelővel végeztem a nagyolásokat, majd egyre finomabb, mármár fémreszelőkkel a kezemben formáltam meg őket.
Alakul a forma.. |
Milyen formák alapján?
Mindenképp igyekeztem imitálni a hazánkban is megtalálható bogarakat, pl. darázs, cserebogár, rózsabogár stb. Ezek formai kivitelezését interneten kutatva is könnyedén elsajátíthatjuk kisebb-nagyobb odafigyeléssel.
A testek megformálása után jött a drótozás, és a lapka méretre vágása. Ezeket a műveleteket ne hagyjuk későbbre, mert ellenőrzés nélkül nem tudhatjuk biztosan, hogy a lapka a megfelelő szögben áll, és a drótozásnak nem állja-e útját!
A drót rozsdamentes, saválló anyagból készült, ez elengedhetetlen momentum akkor, amikor egy wobbler drótozásáról beszélünk, hisz sokat fog vizet látni a mi termékünk.. Ha a drótozás, és a lapka is sikeresen a helyére került, akkor jöhet a ragasztás. Na igen, a lapkát persze távolítsuk el a testből, csak a drótozás legyen benne a vágásban!
Ragasztás után kb 24órát várjunk az anyagy elegyengetéséhez! |
A ragasztót megszáradás után kicsi reszelőkkel alakítottam a formához. |
Ehhez 420-as csiszólópapírt ajánlok, mely a felületet kellően simává, egybefüggővé teszi.
Mivel, és hogyan fessünk?
Spray-vel fújtam le a testeket, 5-6 órára rá pedig jöhetett a pingálás, melyet kültéri akril fesékekkel végeztem el, ecsettel a kezemben. Először is kerítsünk egy megfelelő vastagságú drótot, melyre felakasztjuk a már félkész wobblerünket, ezután nitrohigítóban megáztatjuk. Ez azért szükséges, mert kitölti a megmaradt "szőröket", szálakat a fán..s ezt lelakkozva megkeményedik, mely egy utolsó, végleges finom csiszolás után, igen kemény, és sima réteget képez a wobbler testünkön. Ezek után jöhet az alapozó festés spray formátumban, mely elengedhetetlen, hisz az alapszínt nem szabad elsőként a natúr fára fújni!
A rétegek felhordása között 10percet minimum várjunk, nehogy megfollyon a festék!
Alapozó réteget 1, az alapszínt 3, a végén a lakkozást úgyszintén 3 rétegben kell felhordanunk, így a wobbler is kellő védelem alatt lesz, és a festék is átadja igazi színét.
Ecsettel végeztem a precíz műveleteket.. |
Festék arzenálom, a 6db wobblerhez szükség volt ekkora mennyiségre a kellő mennyiségű variáció lehetősége miatt! |
A nekem már nagyon bevált VeryWell festékszórók jöhettek szóba, melyeknek teljes száradási ideje 4óra, ilyenkor porszárazzá válik a festék, de ahhoz, hogy teljesen kikeményedjen azt ajánlom, várjunk 24órát!
Az előbb említettem már, rétegek felhordása között várjunk 10-10 percet!
Az aprólékos szinezést, pingálást ecsettel végeztem, így tudtam javítani az esetleges hibáimon..és egyre élethűbb külsőt imitálni a wobblernek. A kültéri akrilfesték DecoArt Patio Paint néven elérhető. Ezt vékony rétegben kenjük fel, a már megszáradt alapszínre. Nagyon fontos, hogy ne vizezzük az ecsetet pingálás közben, különben híg lesz a festék, mely csúnya következményekkel járhat! Ha mindennel végeztünk, akkor legalább 2-3 napot adjunk a végleges száradásnak, 20-25 °C-os hőmérsékleten. Ja, persze a lakkozást csak a pingálás után, egy az egyben végezzük el, az említett 3réteg keretein belül! Több réteg esetén mégtöbbet kell várnunk a száradással, akár 4-5 napot is, mert minél jobban levan fedve a festék, annál nehezebben párolog az oldószer, ehhez pedig mégtöbb idő kell!
A terelőlapka..?
Csak miután vártam 2-3 napot, akkor nyúltam a festés óta először wobblereimhez, s vettem szemügyre komolyabban őket. A lapkát ekkor ragasztottam be, méghozzá Loctite Super Bond univerzális pillanatragasztóval. Öhm, nos igen, veszélyes művelet, nagy odafigyelést igényel, és egy kis hiba is végezhet szép lakkozásunkkal! Ezért csak ügyeskezűeknek ajánlom e gyors módszert. Elég egy cseppnyi, ide is, oda is, aztán helyezzük a lapkát a vágásba! Nincs sok időnk az igazgatásra, ezért igyekezzünk a lapkát minél pontosabban a helyére tenni, nehogy elbaltázzuk!
Horgok és karikák hol maradnak?
Sehol, említem is őket. A "darazsakhoz" 8-as horgokat, míg a "cserebogár" formákhoz 10-es horgok kerültek fel. A karikák kicsik, jó minőségűek. Akár a sarki boltban is beszerezhetők, 6-15 Ft között..
A wobblerek többségére 10-es Frenetic horgok kerültek fel. |
"Darazsak"
Ők a "darazsak", belőlük egyenlőre 3db készült.. |
Kopi Hornet
Őt a Salmo Hornet-ről koppintottam, mélyre törő, kb 2g ólmot is tettem bele a megfelelő súly érdekében.. |
A "cserebogarak"
Cserebogaram, és kék rózsabogaram kifejezetten felszíni csalik! |
A felszínen aratnak.. |
..bizony szokatlan vendég a horgon!:) |
Tökéletes akadás a szájban, ez a karikakeszeg sem szereti a rakós botot! ;) |
UL felszerelés tagjaként a bogár..:) |
Ahogy enyhül az idő, egyre több bogár lesz a felszínen, egyre több halat csábítva oda.. |
Mindenkinek kívánok eredményes tavaszi horgászatokat, és sikeres munkákat a jövőben!
"Faragjon" és görbüljön nektek! :)
Címkék: Horgászat
Házi wobbler,
Ul pergetés,
wobbler készítés
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)