A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kősüllő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kősüllő. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. november 3., kedd
Videók
Címkék: Horgászat
2015,
Abu Garcia,
Berkley,
CuttShad,
Duna,
FishingTime,
GoPro Hero3 Silver Edition,
jigelés,
kősüllő,
Mitchell Mag Pro,
pergetés,
spinning
2015. szeptember 20., vasárnap
UL pergetés márciustól októberig
Az UltraLight pergetés célhalai a Dunán, a legmelegebb napokon, és a lehülő vizekben
Dunai pergetéseim során rádöbbentem arra, hogy a potenciális ellenfelem az UltraLight módszert alkalmazva főképpen a domolykó lehet. Ennek oka, hogy az általam horgászott szakaszokon egyértelműen ő a leginkább előforduló hal. Járulékos halként ott van még a jászkeszeg, a balin, a kősüllő, sőt még a süllő is, melyek közül az utóbbi 2 éjszaka a legjellemzőbb.
A könnyű pergetés nálam márciustól kezdődik, egészen a jászkeszeg tilalmi idejéig. Ilyenkor ellehet csípni pár szebbet is műbogarakkal, mint pl. a már oly sokszor említett Salmo Tiny-vel.
Tilalom után érdekes módon a jász eltűnik a Kisdunáról, elenyésző számú kisebb egyedei találhatóak csak meg a szakaszon. Őket viszont felváltja a számomra már kecsegtetőbb egyedszámmal előforduló hal, a domolykó. Június tájékán megfelelő vízállás mellett vízben állva dobálom végig az ígéretesnek tűnő szakaszt. Ilyenkor nagyon könnyű dolgom van, hisz a halak rengetegszer megmutatják magukat, sok-sok domolykót látni bukni a felszínen egyéb bogarakat lehúzva a mélybe. Próbálok úgy beállni a vízbe, hogy a parthoz minél közelebb tudjak dobni, s annak vonalában tudjam végig vezetni a csalimat.
Innentől kezdve minden a halakon múlik, én már csak szépen egyenletesen, a jól megszokott módon vontatom a csalit.
![]() | |||
| Az erős folyásban egy kisebb domolykó fárasztása is izgalmas tud lenni. |
![]() | |
| Standard domi, szájában a Tiny egyik élénkebb megjelenésű változatával. |
A melegebb hónapokban nem jelent nagy kihívást a domolykó pergetés az öreg folyón megfelelő vízállás mellett.
Ellentétben az ősz beköszöntével, ekkor egyre nehezebb lesz őket horogra csalni. Hiába a jól bevált csali, a kedvező vízállás, ha a célhalunk fokozott óvatossággal táplálkozik, s kisebb csapatok tartózkodnak már csak a pályán. Ilyenkor tapogatózok csak, különböző méretű, veretésű, és mintázatú csalikkal próbálkozom. Volt olyan nap, amikor egyáltalán nem lehetett őket horogra csalni, olykor előfordult, hogy 1-2 hal megtisztelt jelenlétével, de komolyabb fogásokat nem tudtam felmutatni, így a hűvösebb hónapokban rákényszerültem az éjszakai könnyű pergetésre. Ebben az időszakban a célhalaim leginkább a süllők, kősüllők és balinok voltak.
Helyet nem kellett változtatnom. Fényváltástól, egészen a későbbi órákig átvette a domolykók helyét a süllő és a kősüllő. Érdekes módon ugyanazon a vízterületen különböző napszakokban más és más halak fordulnak elő.
Kis csalikkal próbáltam őket horogra csalni, mely sikeresnek bizonyult. Az egyik ilyen csalim a Salmo Hornet 3cm-es változata volt. Az egyik legfontosabb szempont az a csali színe így éjszakánként. Ugyan a víz meglehetősen tiszta a Dunán, ám különös figyelmet szoktunk szentelni az élénkebb, rikító árnyalatú csaliknak, ezek voltak azok melyek leginkább beváltak.
Összességében azt tudom mondani, hogy aki az Ultra Light módszert alkalmazza, legtöbbször meg kell elégedjen az átlag, vagy annál kisebb méretű halakkal, de a kitartó halkeresés és kísérletezés gyümölcsöző lehet a kapitális domolykóra, jászra vágyó horgászok számára is. Kívánok minden horgásztársamnak, eredményes, élményekben gazdag horgászatot, görbüljön!
Helyet nem kellett változtatnom. Fényváltástól, egészen a későbbi órákig átvette a domolykók helyét a süllő és a kősüllő. Érdekes módon ugyanazon a vízterületen különböző napszakokban más és más halak fordulnak elő.
![]() |
| Ilyen látvány fogadott minket az esti pergetésre készülődve. |
![]() |
| Fényváltáskor a legjellemzőbb vendég a balin.. |
![]() |
| ..de számíthatunk süllőre is! (Komám süllőcskéje) |
![]() |
| Kicsi Hornet a süllő szájában. |
Címkék: Horgászat
2015,
Abu Garcia,
balin,
domolykó,
Duna,
dunai jászok,
képek,
Kisduna,
kősüllő,
Mitchell Mag Pro,
nyár,
ősz,
pergetés,
Salmo Tiny,
süllő,
Ul pergetés,
wobblerek
2013. február 11., hétfő
Karácsonyi kövesek
Amikor mindenki ünnepel..
December 24-e délutánján csörög a telefon, felveszem, egyik jóbarátom hívott egy laza 25-ei pergetésre. Persze nem bíztunk mi a halfogásban, csak kint akartunk lenni a természetben, jól érezni magunkat. Másnap olyan délelőtt 10óra körül jött értem és már gurultunk is le a Dunára. Kapom az infót, nagyot áradt a víz..
Leértünk a partra, már láttuk, milyen nagyot is áradt a mi Dunánk. Mielőtt kimentünk volna a kőre, bejártuk a Szigetet, mindenütt nagy munkálatok, fakitermelések zavarták meg a természet nyugalmát.
A hőmérséklet éppen elérte a 1-2°C-ot.
Ahogy sétáltunk a kő felé, már láttuk az áradás nyomait, az alacsonyabban fekvő ösvényeket már elárasztotta a víz, emiatt csak én tudtam kényelmesen megközelíteni a célt gumicsizmával, a többiek mind bakancsban ügyeskedtek végig a kövezésen. Figyelmesek lettünk, egy ránk igen jó hatással bíró tényezőre is, mégpedig arra, hogy a kövezés alatti ösvény, ahol kb. 1m-es esést kell elképzelni, teljesen víz alatt van, és kishalak borzolták a felszínét.
Zavaros, rejtélyes..lássuk mit rejt!
Elképzelni sem tudtuk, hogy mi lehet a víz alatt, egy valamiben reménykedtünk, mégpedig abban, hogy a víz valamilyen szinten kitolta ide a már valahol "vermelgető" halakat.
A twiszteres dobozok kerültek ki elsőként a táskákból, ugyanis nagy halra nem számítottunk, sőt, pesszimista létünkre, kicsire sem!
Én elsőként egy zöld twiszterrel kezdtem dobálni..míg barátom előkészítette az ebédet. :)
Az első órában semmi különös nem jött, leültünk ebédelni.
Engem nyugtalanítottak a kishalak szétrohanásai, hamar újra dobálni kezdtem. Az átok megtört, amikor egy kő előtt elhúzott zöld twiszterre tisztességes koppintással megis akasztotta magát az első áldozat. Nini, egy termetes köves.(ámuldoztunk örömünkben)
A "dzsungelharc" eredménye :)
Az első hal után barátom is fogott egy termetes, 32cm-es kövest, fehér twiszterrel. (erről kép sajnos nem készült)
Izgatottan vártuk a folytatást. Az bebizonyosodott, hogy a kövesek, nevükhöz híven, most tényleg a kövek, esetleg még a fák között búlytak meg, és csipkedték az apraját. Bizakodva a további sikerben, elkezdtünk agyalni azon, hogy melyik szakaszt búlyhatják a legtöbben, ugyanis egyik köves kb 1,5m mélyről jött, a másik hely 10m-rel arráb érdekes módon az 1m-t is alig közelítette meg. Az biztos, hogy ez az ártér, nem egy tipikus köveses pálya, lehet, egészen mostanáig.
A zöld színre több nem jött, érdekes. Új, igazából sötétebb tónusú twiszterre váltottam, mégpedig pirosra! Igaz, ez zavaros vízben nem célra vezető, de épp elég meglepetés ért ma már minket, miért ne?!
Dobáltam a fák közé, egyszer kétszer szépen fel is aggadtam a twisztert két fa közé, de aztán valahogy kipiszkáltam.
-Áh, nem ér semmit ez az üres dobálózás ezzel a pirossal ilyen körülmények közepette. (gondoltam magamban)
Repült a piroska boldogan, kapott még egy esélyt. :)
Szépen lassan vontattam, meg-meg emelgetve. Egy kövön koppant éppen, fel is rántottam, nehogy alámenjen, ahogy süllyedt vissza egyszercsak finom ütéseket éreztem, bumm. Finoman bevágtam, és -MEGVAN! (örömködtem)
Egyszerre hihetetlen boldogságot éreztem, lejön ide két barát a természetbe karácsony napján, csak azért, hogy ott legyenek ahol a legjobb a világon, és még halat is fognak, kéremszépen ez a boldogság, nem a számítógépes játékok, és egyéb értéktelen unaloműző tevékenységek.
Itt a piros hol a piros? :)
Két kövest fogtam, áradásban, a kövek s fák közül, jó társaságban, kell ennél több?! :)
"Halak a fák hűvösében, kövek bűvkörében.."
Aznap nem fogtunk több halat, nekünk épp elég volt ez az élményadag, majd jövőre! :) Összegezve annyit mondanék, hogy merjünk lehetetlennek tűnő csalikat is dobálni, a halak sokszor okozhatnak meglepetéseket! Átértékelve a napot úgygondolom, ennél jobb utolsó pecám még nem volt!
Mindenkinek hasonlót, és nagyon elkésve bár, de halban gazdag újévet kívánok!
Címkék: Horgászat
Duna,
karácsony,
kősüllő,
tél,
Ul pergetés
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)















