A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kisduna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kisduna. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 15., csütörtök

Márnák nyomában a Dunán

Amikor a márna raj "közepébe" dobunk

 
A meghorgászott vízterület ismét a Duna, a napszak éjszaka, a horgász pedig 3 jó barát. 2 hónappal ezelőttre  kell csak visszatekintenem, amikor is már kétségbe voltunk esve, a hosszan tartó alacsony vízállás miatt. A Kis Duna kilőve. Voltak/vannak olyan szakaszai, ahol átlehet gyalogolni a túlpartra, a folyás csak néhol tekinthető említésre méltónak, tehát tulajdonképpen állt a víz az Öreg folyó ezen mellékágában. Mi persze márnát szerettünk volna fogni, így nem maradt más hátra mint a Nagy Duna. 

Természetesen sikerült találnom egy olyan szakaszt, ami a lehető legkörülményesebben megközelíthető. Örültek is nekem a srácok, akik első márnázásuk gondolatát talán szebb képekben vetítették le magukban. No de a halért mindent! Azért nem keseredtek el horgászbarátaim  a távolság, az eleinte csak 1-2 halas pecák, és a nehézkes megközelítés miatt. 

Általában késő délután indultunk pecázni, mivel a nappali órákban a gébek megkeserítették a horgászatot, és lehetetlenné tették a márnák becserkészését. A választott szakasz partja kövezéssel tarkított, a víz lassú folyású(a kis vízállásnak is köszönhetően), a partfal meredek, a mederben törések találhatók. Azt gondolná az ember, hogy ez a pálya nem kifejezetten márnás terep. Igen ám, de azok a partról megközelíthető helyek amelyek jellegzetes márna tartó tulajdonságokkal bírnak mint pl. a gyors folyású sóderpúpokkal tarkított zátonyos szakaszok, azok nagy része most szárazon volt. Az adott horgászhelyünkön tehát a vízmélység kb 3-5m között mozgott.

A horgászhelyhez vezető utunk végén ki érve a kövekre elénk tárult a folyó szemet gyönyörködtető látványa. A nyár ezen időszakában 9 óra tájékán már a nap is kezdett nyugovóra térni, velünk elszánt horgászokkal ellentétben. 
A napfelkelték is csodálatosak.
Lecuccolás után a szerelékek összeállítása következett. Ádi és Dénes már izgatottan sürgetett, hogy mondjam el a szükséges paramétereket a szerelékkel kapcsolatban, hogy minél hamarabb betudjanak dobni. Nehezékként a gyenge folyás miatt elég volt a 40 illetve 50g-os ólom. ezt egy csúszó összetett forgókapoccsal rögzítettük a főzsinórhoz melyet megütköztettünk, körülbelül 30cm szabad csúszása volt. Az ólom formáját tekintve, minél laposabbat választottunk, amit nem görget el a víz, s beletud kapaszkodni a mederfenékbe. Az előke hossza 50-70 cm között volt, ennek előnye, hogy a csalinak van lehetősége sodródni a fenéken a hal pedig remélhetőleg nem fog gyanút és könnyedén felszívhatja azt szabadon, ellenállást már csak akkor érezve, mikor az már a szájában ül. Előkezsinór vastagsága 0,22mm-0,25mm ez a mederben található kagylók és kövek miatt volt szükséges, sőt még így is kockázatos választás volt. A horog mérete kizárólag 8-as volt. Ez a szerelék tapasztalataink szerint lehetővé tette a halvesztés minimalizálását, és esetleg járulékos halak megfogását is.
 
Na ők azok a járulékos halak. :)
Ami azt illeti Dénes is kitett magáért ezzel a szép 2,3kg-os dévérkeszeggel!

 Ami a csalit illeti, csonti csokor volt a nyerő, 10db-ot szúrtunk a horogra általában.

Kicsit neccesen akadt, de jól kivehető a horog mérete, és amire elcsábult ez a "porszívó"..

A horgászataink kereső horgászatok voltak. Bármilyen furán is hangzik de egyáltalán nem szórtunk be etetőanyagot, mégpedig a következők miatt. A távolság(60-80m) amit meghorgásztunk lehetetlenné tette a koncentrált etetést, figyelembe véve a folyást is, és azt hogy 3-an horgászunk egymástól nem messze. Nagy mennyiségű etetőanyag(2-3kg) beszórása esetén sem tudtam a márnákat korábban a szakaszon tartani, egyszerűen számukra ez elenyésző adag volt. A helyen tartózkodtak maximum 1 órán keresztül, aztán mikor az etetőanyagot (igen hamar) elfogyasztották tovább álltak. Így a feeder kosár sem jöhetett szóba. A pazarlást elkerülve úgy gondoltam egyszerűbb lesz a dolgunk ha a halak járását figyelembe vesszük és az adott sávot meghorgászva kiszedünk közülük pár darabot. Nem vagyok telhetetlen horgász, nem szokásom aberráltan sokat etetni és abban bízni, hogy ma több tucatot kiszedek, inkább a mennyiségi szemléletet férre téve, a kereső horgászat mellett döntök ha márnázásról van szó. Higgyétek el, ez is tud meglepetéseket okozni. A meglepetések pedig este 10órától kezdve egészen hajnali 4-ig csak úgy özönlöttek a horgainkra.

Csapatmunka (ezek a hűvös szeptemberi éjszakák) ;)
Elérkezett hát a várva várt első márna, mely ezúttal az én horgomra akadt. A halak megdöbbentő vehemenciával védekeztek, a legtöbb márnát huzamosabb ideig, olykor 5-10 percig is szükséges volt fárasztani. 

Bő másfeles szépség.
Átlagosan 15-20 percenként volt kapásunk. Körülbelül 8 alkalommal voltunk kint srácokkal éjszakákat áldozva a márnákért. Ez idő alatt összességében mindenki fogott bőségesen.

Dénes élete első márnájával..
..és Ádi élete első (szebb) márnájával! ;)
Rengeteg kapás csak szöszmötölős, bele bele húzós volt, ám akadt olyan jelentkező aki letépte a botot az ágasról. 
Például ő is ilyen volt:

Gyönyörű egészséges vadvízi márna. :)
Fantasztikus élményben részesültünk ez alatt a pár horgászat alatt, megismerték a srácok a Duna szebbik oldalát is. Volt olyan pecánk mely egészen reggel 8-ig is elhúzódott. Azért 12 órát kint ülni a parton igen csak kitartást igényel, de ezt nem bánta senki. 4óra után már csak 1-1 halat sikerült fogni, előtte azonban rengeteg kapásunk volt. Érzékelhetően a hajnal közeledtével tovább álltak a halak.

Egyszerűen csodálatos halak. Közel 2,5kg-os bajszos.
Catch and Release!

 Fogtunk bőségesen.

Gyönyörű vaskos hal..nem mértük de 3-as forma volt
Őt az uszály által keltett hullámok zavarták fel 
Sok halat köszönhettünk az uszályok által keltett hullámoknak is..halaink felét ilyenkor, hullámzásban fogtuk!
Előfordult az is, hogy éppen csak megérkeztünk, de már volt is jelentkező.
Kifejező kép. :P

A nyáritól egészen a késő őszi időszakig kisebb odafigyeléssel és időráfordítással sikeresek lehetünk a márna horgászat szempontjából. Amit tartsatok szem előtt az a víz folyásának erőssége, a vízmélység, é a mederviszonyok. Ahol van kagyló ott előbb vagy utóbb lesz hal is. Előny ha tisztában vagy a mederfekvéssel, és a különböző töréseket pontosan megtudod határozni, s annak környékét megtudod horgászni. A márnázáshoz szükséges felszerelésről, praktikákról és egyéb eszközökről, márkákról egy következő írásban fogok nektek beszámolni, addig is remélem kedvet kaptatok egy kalandos, felejthetetlen dunai márnázáshoz! 
 
Ha kitartóan keressük a márnákat, előbb vagy utóbb ilyen gyönyörű halakat tarthatunk majd kezünkben.

Napfelkelte a legjobb helyen!

GÖRBÜLJÖN! ;)


 


2015. szeptember 20., vasárnap

UL pergetés márciustól októberig

Az UltraLight pergetés célhalai a Dunán, a legmelegebb napokon, és a lehülő vizekben


Dunai pergetéseim során rádöbbentem arra, hogy a potenciális ellenfelem az UltraLight módszert alkalmazva főképpen a domolykó lehet. Ennek oka, hogy az általam horgászott szakaszokon egyértelműen ő a leginkább előforduló hal. Járulékos halként ott van még a jászkeszeg, a balin, a kősüllő, sőt még a süllő is, melyek közül az utóbbi 2 éjszaka a legjellemzőbb.

A könnyű pergetés nálam márciustól kezdődik, egészen a jászkeszeg tilalmi idejéig. Ilyenkor ellehet csípni pár szebbet is műbogarakkal, mint pl. a már oly sokszor említett Salmo Tiny-vel.
 
Egy darabosabb jászkeszeg a tavaszt sugalló fák alól.
Tilalom után érdekes módon a jász eltűnik a Kisdunáról, elenyésző számú kisebb egyedei találhatóak csak meg a szakaszon. Őket viszont felváltja a számomra már kecsegtetőbb egyedszámmal előforduló hal, a domolykó. Június tájékán megfelelő vízállás mellett vízben állva dobálom végig az ígéretesnek tűnő szakaszt. Ilyenkor nagyon könnyű dolgom van, hisz a halak rengetegszer megmutatják magukat, sok-sok domolykót látni bukni a felszínen egyéb bogarakat lehúzva a mélybe. Próbálok úgy beállni a vízbe, hogy a parthoz minél közelebb tudjak dobni, s annak vonalában tudjam végig vezetni a csalimat.
Innentől kezdve minden a halakon múlik, én már csak szépen egyenletesen, a jól megszokott módon vontatom a csalit.

Az erős folyásban egy kisebb domolykó fárasztása is izgalmas tud lenni.
Standard domi, szájában a Tiny egyik élénkebb megjelenésű változatával.
Csak jönnek, jönnek és jönnek..nincs megállás!
 
Egy darabosabb domolykó visszaengedése. (C&R)
A melegebb hónapokban nem jelent nagy kihívást a domolykó pergetés az öreg folyón megfelelő vízállás mellett. 
Az ideális vízállás domizáshoz.
Ellentétben az ősz beköszöntével, ekkor egyre nehezebb lesz őket horogra csalni. Hiába a jól bevált csali, a kedvező vízállás, ha a célhalunk fokozott óvatossággal táplálkozik, s kisebb csapatok tartózkodnak már csak a pályán. Ilyenkor tapogatózok csak, különböző méretű, veretésű, és mintázatú csalikkal próbálkozom. Volt olyan nap, amikor egyáltalán nem lehetett őket horogra csalni, olykor előfordult, hogy 1-2 hal megtisztelt jelenlétével, de komolyabb fogásokat nem tudtam felmutatni, így a hűvösebb hónapokban rákényszerültem az éjszakai könnyű pergetésre. Ebben az időszakban a célhalaim leginkább a süllők, kősüllők és balinok voltak. 

Helyet nem kellett változtatnom. Fényváltástól, egészen a későbbi órákig átvette a domolykók helyét a süllő és a kősüllő. Érdekes módon ugyanazon a vízterületen különböző napszakokban más és más halak fordulnak elő.
Ilyen látvány fogadott minket az esti pergetésre készülődve.
Fényváltáskor a legjellemzőbb vendég a balin..
..de számíthatunk süllőre is! (Komám süllőcskéje)
Kis csalikkal próbáltam őket horogra csalni, mely sikeresnek bizonyult. Az egyik ilyen csalim a Salmo Hornet 3cm-es változata volt. Az egyik legfontosabb szempont az a csali színe így éjszakánként. Ugyan a víz meglehetősen tiszta a Dunán, ám különös figyelmet szoktunk szentelni az élénkebb, rikító árnyalatú csaliknak, ezek voltak azok melyek leginkább beváltak. 

Kicsi Hornet a süllő szájában.
 Összességében azt tudom mondani, hogy aki az Ultra Light módszert alkalmazza, legtöbbször meg kell elégedjen az átlag, vagy annál kisebb méretű halakkal, de a kitartó halkeresés és kísérletezés gyümölcsöző lehet a kapitális domolykóra, jászra vágyó horgászok számára is. Kívánok minden horgásztársamnak, eredményes, élményekben gazdag horgászatot, görbüljön!

2013. szeptember 26., csütörtök

A Salmo Tiny..

Egy apró csali, nagy sikere

Idén volt szerencsém belecsöppenni az Ultra Light pergetés világába. Rengeteg kérdést hagyott maga után ez a finom technika, leginkább a csali tekintetében voltam gondban. Hiányos felszerelésem tagjai közül válogatva igyekeztem  megtalálni a nyerő wobblert, az adott szituációkhoz igazítva. Hosszas próbálkozás után kezembe akadt egy duci wobbler, kis horgokkal, előnyös 2,5g-os súllyal. -Te jössz pajtás! (mondtam a kis csalinak, és dobtam). Izgatottan vontattam a bogarat, amikor hirtelen ledurrantotta valami. Első UL-es halamat ennek a csalinak, a Salmo Tiny-nek köszönhettem. Ekkor még nem sejtettem, hogy halaim zömét ezzel a "csodabogárral" fogom majd.

Csodálatos, vad környezetben pergettem..
Az igazi áttörést akkor érte el nálam ez a csali, amikor életem eddigi legnagyobb domolykóját fogtam meg vele. Lassan, óvatosan vontatott kis wobblerem, egy heves támadás után nagy igénybevételnek volt kitéve, de állta a sarat. A kb. 46cm-es domolykót látva elámultam. Jóformán sokkolt az eset. :)

Szerencsés akadás..
Mikor ráéreztem a Tiny-re, onnantól kezdve nem volt megállás, sorra fogtam vele a szebbnél szebb domikat, jászokat, balinokat. Igazából minden körülményben megállta a helyét, nem volt vele nehéz a halfogás. Olyan kitűnő csali, hogy amikor ráálltam az ígéretes pályákra, azonnal leverte valami. Ha több hal volt ott, több kapásom volt, több halat fogtam. Annyira kedvelték, hogy volt olyan jász, amit egy nap kétszer is megfogtam. Ugyanazokkal a sebekkel rendelkező növendék jaszkó dörgölte be a csalit! :) 

Ilyen helyeken a csalit kb. 5-10cm-erre húztam a felszíntől..VERHETETLEN!

Domi a kövek mögül..BC változatra csábult el!

Naplementés domi, a HC színkóddal rendelkező Tiny-t dörgölte be..:)

Kövér domolykó, még tömte magát..:) ..ez esetben a HC változatot nézte ki magának.

Árnyékos szakaszról, bokrok alól az élénkebb színek váltak be..itt pl a BT volt a nyerő!

Sokszor voltak vendégeim egy fotó erejéig a kisbalinok is, meg a nem kicsik is..:)

Falánk csöppség.

Kivétel nélkül mindegyik halat visszaengedtem!

49cm-es balin a Salmo Tiny BC-re..itt még bírta a horog!
Fontos megemlítenem azt is, hogy kizárólag a Tiny merülő változatát használtam, a súlya végett, és azért, hogy a lehető leghamarabb az adott mélységben tudjam húzni a csalit. Ennek ellenére volt olyan domolykóm, mely a beeső bogarat durrantotta le.

Meglepett ez a 30cm körüli domi, mikor beesés után azonnal vitte a bogarat..:)

Kisebb domi és a BC..:)


Sok oldalú csali, majdnem minden halat meglehet fogni vele..


Nem egyszer csukák akadtak a Salmo Tiny horgaira..

Éjszaka a kövesek is ették az élénkebb színű Tiny-ket..

Az egyik legritkább vendég pergetés közben a bucó, de még ő sem tudott ellenállni ennek a csalinak! :)
A képen is látszik, zátonyos szakaszról jött a bucó..lehet hozzáverődött a domi bandákhoz! :)

A csalik különféle mintázata sokunkat izgat: melyiket, mikor, hol dobjuk? Mielőtt a biztonság kedvéért begyűjtenénk az összeset, hozzá tenném, hogy nekem melyik szín, mikor, és hol vált be. Alapvetően a természetes színeket kedvelem, a bogarak tekintetében tehát a cserebogár, darázs mintás csalikat. Tiszta, napos időben, kis víznél nem használok rikító wobblereket, tehát a HC, BT, OYT, GRH színkóddal rendelkező Tiny-ket nem használom ilyenkor. Ami szóbajöhet ilyenkor az az SI, SBT, BC, CC, GGT változatok. Egyet kihagytam, a misztikusnak tekinthető LB-t (katicát), mely minden körülmény közepette fogós lehet, igazság szerint a halak kapókedvétől függ. Ez nem az a csali amit ha nincs étvágya a halnak megfog enni, de feltűnő színe, intenzív veretése garantáltan nem marad figyelmen kívül. 

Nekem ezek vannak meg, ajánlom mindenkinek! Balról a színkódok: LB, BT, HC, BC, SI

Az élénk csalikat magától értetődően tehát éjszaka, vagy nappal, de zavaros vízben, borult időben, vagy fák alatt érdemes használni, ahol a fényviszonyok ezt megkívánják. Nem győzöm hangsúlyozni ennek a csalinak a hatékonyságát. Kevés talpra esettség, megfelelő felszerelés birtokában bárki eredményesen használhatja! 
Apropó, felszerelés..az egyik legfontosabb eleme a bot. Fontos, hogy könnyű, finom, de ugyanakkor feszes botot válasszunk. Személy szerint én egy 2-8g-os Mitchell Mag Pro botot használok, 210cm-es hosszban. A zsinórom egy egyszerű 20-as Carbotex monofil zsinór. Az orsó melyet ideálisnak tekinthetünk az 2000-3000-es méretben, elsőfékes, könnyű, de masszív szerkezet. Nekem egy Abu Garcia Orra SX orsóm van, 5.8-as áttételével tökéletes wobblerezéshez.

 Az írás lényegére visszatérve, kívánok mindenkinek sok sikert, szerencsét, és kitartást ehhez a kis csalihoz, használjátok, higgyetek benne..működni fog! ;)

GÖRBÜLJÖN!

2013. augusztus 29., csütörtök

UL pergetés a Dunán 2

UL pergetés a Dunán (2. rész) 

A múltkori sikereken felbuzdulva ismét megragadtam az Ultra Light felszerelést, keresve a választ a fejemben tengődő összes kérdésre, melyeket a nagy domolykók utáni vágyam szült. Izgatottan értem hát szeretett Dunám partjára, bízva abban, hogy ismét eredménnyel járok. Borongós változékony időjárás volt, így esőkabátban kezdtem el pergetni. A vízszint 20cm-el alacsonyabb volt mint korábban, így akadt olyan hely, ahol megfeneklett a wobbler. Ezeket a területeket magam mögött hagyva, újabb ígéretes pályák után kezdtem kutatni. Azokat a szakaszokat kerestem, melyek gyors folyásúak, és legalább 1m-es mélységgel rendelkeznek.

Hamar elcsábultam egy ígéretes helyet látva, és azonnal dobálni kezdtem. Egy benyúló kövezés mellé dobáltam, ahol megtört a víz, bízva abban, hogy mögé állnak be a domolykók.

Lássuk mit rejt..
A csali amivel dobáltam, ismét a Salmo Tiny volt. Az apró bogár kb. félméteres mélységben veretett, amikor hirtelen ellenállásba ütközött. A bevágást követően heves védekezésbe kezdett a hal, fütyült a fék, egyenlőre nem tudtam megállítani. 20m-el lejjebb tudtam magamhoz terelni a halat, kihozva a folyásból. Ekkor láttam meg a gyönyörű széles, sötét hátat, ami azonnal tudatta velem, hogy domolykóval van dolgom. bő 4 perces fárasztás után ismét kezeimben volt egy gyönyörű domi.

Megvagy!
Szépen akadt..
Hibátlan, 38cm-es domolykó! :)
A visszaenegedés után ismét vallatni kezdtem a pályát, nemis eredménytelenül. Több kisebb domolykó is jelentkezett, de újabb 30cm fölötti példány nem jött.

30 cm-es domi..és a kagyló :D
Vaskos hal..;)
A nap kezdett a fák mögé bukni, ekkor számítottam kövesekre, kiscsukákra is. A kő mellől, nem egyszer jelntkezett vizeink tigrise, mindig attól féltem, hogy valamelyik elviszi a wobblert..

Gyönyörű mintázatú, dunai növendék csuka..
Jól akadt, így nem lógott meg a "rovarevő"..:)
Nem sok időm maradt, dobáltam még párat, aztán elégedetten, halszagú kézzel tértem haza. Pár nap múlva délután 2 körül ismét visszatértem a Kisduna partjára. A körülmények kísértetiesen hasonlítottak az előző peca idején tapasztaltakhoz, a vízszint is maradt a régi, hol sütött a Nap, hol esett az eső, enyhe szél kíséretében. Kicsit élénkebb színű csalira váltottam, a Salmo Tiny HC-változata került a kapocsba. 

Meglepő módon az első dobást követően, nagy hallal hozott össze a sors. Nem tudtam megállítani, másodperceken belül már legalább 40-50m-e volt tőlem. Nagyokat bólintott a 2-8g-os Mag Pro a kezemben, a hal pedig kíméletlenül lopta a zsinórt. Az járt a fejemben, mi van, ha nem tudom megállítani?! Elfogy a zsinórom, és akkor annyi a mókának! 
A sors megoldotta a problémámat, a bot hirtelen kiegyenesedett, és azonnal tudtam, hogy ez a hal elúszott. Annak örültem, hogy megmenekült a wobbler és jópár méter zsinór, azt viszont nagyon sajnáltam, hogy nem tudtam meg milyen hal volt a horgomon. -Talán egy kapitális domolykó?! -3kg feletti balin?! Nem tudom, az biztos, hogy szeret bogarakat uzsonnázni. Még megsem emésztettem a történteket, de már csörög a telefonom. Laci barátom az, fél óra múlva lelátogat ő is. Addigis, folytattam a pergetést.

Megfigyeltem, hogy néhány kisebb domi, jász, csipkedik a Tiny-t, de nem akadnak meg. Megmosolyogtam őket, aztán ők engem. Hirtelen ismét vehemensen rontott rá valami a csalira, meglepve ezzel az elbambult horgászt, jómagamat.  Hamar magamhoz tereltem, az egyébként kitartóan küzdő domolykót. 

Bizony-bizony szeretik..:) (33cm)
Úton a többiekhez..
Megérkezett Laci is, a megszokott jó humorával köszöntött, és hamar ő is dobálni kezdett. Én kicsivel feljebb mentem, hadd próbálkozzon az ígéretes pályákon komám is. Ismét a kövezés környékére látogattam, és csináltam amit már annyiszor begyakoroltam. A bogár épphogy, finoman a kő mellett csobbant, majd közepes gyorsasággal, közvetlen a kövek mellett húztam el. Ezt megismételtem jópárszor, de mind hiába. Leültem hát, és figyeltem Lacit, ahogy a kisbalinokat kapkodja az apró csalijával.

Bő fél óra is eltelt, mire újra megragadtam a botot, és dobálni kezdtem. Egy ügyetlen dobást követően, a csali nem a kő mellett, hanem attól jóval távolabb, a folyás közepén landolt. Gyorsan tekertem az orsót, minél hamarabb tudjak újat dobni. Féltávon aztán megállt a bot a kezemben, először azt hittem, hogy elakadtam, de nem. Az akadónak vélt hal megindult. Mentem utána énis, egy kicsit megsétáltatott. Azon izgultam, hogy a pici horgok valamelyike nem bírja majd ezt az extrém igénybevételt. 3 percen keresztül mentem utána, míg végre megpillanthattam azt a gyönyörű jószágot. Egy termetes domi akadt horogra. A horog vékonyan a szájszélben akadt, ahogy ezt megpillantottam, minden fejrázása a halnak, egy-egy ráncot szült a homlokomra.  Végül ismét én jöttem ki győztesen, a hal bő 5perces fárasztás után megadta magát.
Nagyon küzdött!
Gyönyörű jószág, faroktőig 44cm.
Nagyon boldog voltam, hogy ismét egy ekkora domolykót tarthattam a kezeimben. Már megint az a "jókor jó helyen"! Tudtam, hogy ezúttal is sokmindenben szerencsém volt, mind az akadást, mind a fárasztást illetőleg. Ám mégis, nagy elégedettséggel töltött el, hogy imsét falták azt a csodabogarat, csak helyet kellett változtatni. Levezetés képpen beálltunk a folyásba, egy bedőlt fa mellé, és onnan kezdtünk dobálni a lemenő nap fényében. Már az első dobásra volt jelentkező, egy ifjonc kősüllő dörgölte be a 3cm-es csalit.

Elbűvölő halak! :)
Ami megdöbbentett, hogy minden dobásomra volt jelentkező, melyek többsége ki is jött. Nagyon élvezetes peca volt ez, korántsem számítottam ekkora halbőségre. Összesen 25 db kövest sikerült becsapnom, 0,5 óra alatt. Sötétben jött pár szebbecske is, aztán ismét hazafelé vettük az irányt.

Ő volt az utolsó halam aznap..
Ismét nagy sikere volt a dunai UL pergetésnek, az biztos, hogy nem utoljára volt kezemben ez a könnyed szerkó! Jelenleg árad a Duna, a vízben való gázolást ellehet felejteni, ami egy darabig szünetelteti ezt a fajta pergetést, ám a halak mindig vannak valahol, mindig esznek valamit, úgyhogy nyomás utánuk, legyünk kitartóak! ;)

GÖRBÜLJÖN!