2013. május 2., csütörtök

Tavaszi UL pergetés

"Áprilisi jászok"

Már régóta motoszkált bennem az a bizonyos vonzalom az UltraLight pergetés iránt, mégis, csak mostanában kezdett kibontakozni bennem a vágy, a finom felszerelés, kis csalik, NAGY halak iránt! Láttam horgásztársaimat ügyeskedni, halat fogni, valami "cérnaszállal" a kezükben, akkor még nem gondoltam, hogy magam is művelni fogom ezt a műfajt. Ami igazán megtetszett ebben az UL műfajban, az bizony a könnyedség. Hogy miért, hogyan, mikor, mivel, és mire? Ezeket a kérdéseket szeretném megválaszolni, szerény tapasztalataim segítségével!

Az áprilisi Kisduna..
      Amikor kemény botokkal kergettem a halakat, számtalanszor tapasztaltam, hogy a kisebb szájjal rendelkező hal lefordult a horogról, rosszul akadt, vagy még rosszabb, meg sem akadt a horog. Ez bosszantott, és finomabbra váltottam, méghozzá jóval finomabbra! A lemaradt halak száma rohamosan csökkent. Persze a kemény bevágás nem menne ezekkel a botokkal, de itt nincs is erre szükség. A legfőbb célhalunk lehet UL pergetve természetes vizeinken úgygondolom a jászkeszeg, csapósügér, domolykó, akár nagyobb testű bodorkákat, és vörösszárnyú keszegeket is üldözőbe vehetünk vele. Ezen belül is kifejezetten a jászozást szeretném kiemelni, mivel ezzel a hallal kapcsolatban volt mostanában a legtöbb élményem, tapasztalatom. 

       Áprilisban elértük azokat a napokat, amik sejtetik a tavaszt, egyik pillanatról a másikra zöld lesz minden, melegszik a víz, idén különösen gyorsan, akár naponta több fokot is. Ilyenkor a halak is megindulnak, mint ősszel, most is nagy fehérje igénnyel, és étvággyal vágnak neki a tavasznak. Ezt kihasználva apró wobblerekre tettem szert. Leginkább őket erőltettem, kisebb körömvillantókkal, plasztikokkal, nem értem el olyan jó eredményt, mint a wobblerekkel.

Őket használom rendszeresen a "bogarászások" során :)
      Csalikra térve, a Salmo wobblereit részesítem előnyben, jó minőség, jó ár, és fogósság jellemzi valamennyi wobblerét.
A kis csalikhoz elengedhetetlen a vékony zsinór, mivel elenyésző a wobblerek súlya, egy vastagabb zsinór hamar meggátolja, és lerövidíti dobótávolságunkat.
Én fonott zsinórt használok a pergetéshez kivétel nélkül, legyen szó bármilyen méretű csaliról, és célhalról. Az UL pergetéshez optimális fonott zsinór átmérő olyan 0.10-es..ami elég erős, mégis könnyeden szalad a gyűrűk között. Előkét csak rikító szín esetén kötök, amúgy jobban szeretem, ha csak egy csomó gyengíti a zsinórt.
      Orsó terén, a lényeg, hogy viszonylag könnyű, kb. 2000-2500-as orsókat válaszsunk, mely jó futású, finom, elsőfékes mütyűr!
      A botot illetően én egy Mitchell Mag Pro 2/8g-os 210cm-es hosszban forgalmazott botot használok, ami előnyös kis csalikhoz, és könnyedén dobálhatunk vele a fák alól is! 

      Ezek után rátérnék a lényegre, mégpedig a körülményekre, a helyekre, és időszakokra, amikor a legérdemesebb keresni a jászokat.
Tapasztalataim is azt igazolták, hogy tavasszal leginkább a délutáni időszakok az eredményesebbek, amikor a víz melegebb mint a reggeli órákban. Számtalanszor próbáltam délelőtt, de kapásig sem jutottam, míg délután, akár ugyan azon a helyen is, jött a hal! Esélyes lehet a szürkület is, ekkor rengetek jász fröcsköl, ugrik, vagy bukik a felszínen, leszedegetve onnan a külömböző bogarakat, szöszöket..

Közeledve a napnyugtához, egyre több kapásunk lehet!

Naplementés jász..:)
Délutáni jelentkező, egy kép erejéig megmutatta magát..:) ..erős sodrásból, a fák alól!

Csapatokba összeállnak, és így keresik táplálékukat a jászok, leginkább kis ivadékhalak, bogarak, apró férgek után kutatva. Viszonylag óvatos halak, nem a legkönnyebb megfogni őket, bár sikerült véletlenül is találkozni már velük. Olykor agresszíven odavág a nagyobb wobblereknek is.

Sokszor óvatosan eszik, az akadás is mutatja, éppenhogy megcsíptem! ;)

Biztos akadás, ez a jász nem bízta a véletlenre..:) (ebből is látszik, hogy tavasszal mennyire nagy szükségük van a tartalmas táplálékra)

Délutáni jászom, bizony szereti a hasát! ;)

Horgászatuk igazán élvezetes lehet, sok kreativitást igényel, és megfogásuk igen nagy sikerélményt tud jelenti. Izmos erős hal, váratlan mutatványokra is képes, keszeg létére! Alkata talán utal arra, hogy milyen vizet is kedvel igazán. A gyors folyású, csobogó, akár zubogó pályákon is rájuk lelhetünk, zátonyos szakaszokon. Olykor csak úsznak a sodrással szemben, és várják, hogy eléjük keveredjen valami táplálék..nos, ezt kell kihasználnunk!

Ilyen pályákon is érdemes dobálni, csak óvatosan! ;)
A jász életmódja, főleg a nagyobb testű példányoké leginkább a balin életmódjához hasonlítható, csapatokban jár, keresi a táplálékot, és átvált ragadozó "üzemmódba", ellentétben keszegtársaival.
Ha dolgunk úgy adódik, délelőtti órákban érdemes az árnyékos területeket dobálni, a fák alatt, ilyenkor oda bújnak, és sokszor meg is mutatják magukat, pár fordulás erejéig. Kis wobblereket lassan vezetve, eredményesek lehetünk ebben az időszakban is.

A Salmo Hornet 2.5 és 3cm-es változata eleget tehet igényeinknek a jászozást illetően, hamar elérik azt a mélységet, ahol tartózkodik a jász!

A kis horgok is elengedhetetlenek, mivel a jász szája sem nagy!
Olykor viszont a felszín alatt bújnak, ilyenkor kis popperekkel is eredményesek lehetünk! 

Storm popper, ha a felszínen kell kutatni..;)

A front keresztbe tehet nekünk, ilyenkor ne számítsunk sok jászra, mással lesznek elfoglalva!

     A Dunán számtalan jó kalandban lehet részünk UL pergetve, változó arculata, változó környezete mindig arra készteti a horgászokat, hogy drukkoljanak elő valami újjal! Ha ma valami bejött, holnap már lehet, hogy új ötletekkel kell előállnunk, külömben csalódnunk kell! Sokszor így van, sokszor csalódunk, de vannak alapelvek, amiket betartva eredményesek lehetünk. Merjük kipróbálni az újat, és némi talpraesettséggel könnyedén sikeresen zárhatjuk a napot!

     Egyik alkalommal súlyos órákat pergettem kapás nélkül, a jól bevált helyen. Csalikat próbáltam, amiket annó evett, nem kellett nekik. Erőltettem, de hiába. Ilyenkor én sem tudom mitévő legyek, de kitartottam, és talán a szerencsének köszönhetem, de a hat órás kapástalanságot követően 10 perc alatt 2db gyönyörű jászt fogtam. Felmerült bennem a kérdés, mi lehet az oka a drasztikus változásnak? Talán csak most állt ide a hal, vagy csak most volt képes felszedni a csalit? Nem tudom, de az biztos, hogy érdemes kitartani, ha tudjuk, hogy a környéken van a hal! 

Gyönyörű, bő kilós szépség! :)

Már darabosabb, áprilisi jász..:)

A pecák végére igen kimerült voltam, nem is csoda, hisz idegtépő, amikor negyedszerre is elrontod a kapást, de bíztasson, hogy az ötödikre, "talán" megakad!:) 

Gyönyörű halak! :)

     E sorok befejeztével, nagyon várom a következő áprilist, habár még messze van. Most szabadult a balin, süllő, így ők lesznek a következő célpontok az elkövetkezendő hónapokban. Írány a vízpart, közel már a nyár!;) Kívánok mindenkinek eredményes tavaszi horgászatot, ha netán UL pergetni támad kedvetek, még ott a domolykó, sügér, tessék őket üldözőbe venni, megéri! :)

2 megjegyzés:

  1. Szia Berza!

    Gartulálok, nagyon ügyes vagy.
    Tőlem távol áll az UL pergetés és a jász is csak járulékos hal, de az biztos, hogy nem könnyű megfogni őket...
    Én az áprilist inkább a csukákra szánom rá... ;o)
    Üdv.

    Tom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia Tom!

      Köszönöm, örülök, hogy tetszett! ..kinek mi, de azért én a helyedben szert tennék egy UL szerkóra..hátha olyan napot fogsz ki, amikor máshoz nincs kedved! ;)
      Üdv.

      Berza

      Törlés

Mindenki véleménye számít!