Tavaszi bodorkák
Komámmal előre megbeszéltünk egy tavaszi, kis öblös pecát, mondván, ott már csak eszik a keszeg. Mellesleg már kaptuk a hírt, hogy a keszeg bement az öblökbe. A hallottak alapján majdnem biztos volt, hogy fogunk. Az idő csodálatos, szikrázó napsütésben enyhe szél borzolta a víz felszínét. Természetesen match, és bolognai bottal céloztuk meg a halakat. Barátom már előbb leért mint én, felhívom, és kapom az infót, már van pár bodri, meg egy kárász..
Valósággal forrt a víz a sok kicsitől. Lecuccoltam, beetettem pár kis gombóccal, aztán bevetettem a cájgot, és elkezdődött a peca.
Csontival próbálkoztam, és 14-es horoggal. Az előke 0.18-as, a főzsinór 0.20-as, nem a legmegfelelőbb kis halakhoz, de megteszi. Az uszót pöcögtetik az apróbbak, de rajta még nem veszett egysem, egészen addig amíg le nem vettem egy csontit a 4-ből. Csak bepofozta az első, egy tenyeres bodorka. -Nah, nemrossz kezdés!(mondtam)
Komám is fogdossa szinte dobásonként a bodorkákat, mondom is neki, hogy jó helyen van, bár ő ezt tudta nagyonjól!:)
Körülbelül kettő óra lehetett, amikor Laci úszója komótosan elindult oldalra, bevágott. -Megvan!(kiáltotta)
Na ez bizony nem rossz hal, egyből tört a mélybe, cikázott ide-oda. Kb egy percsem telt el, már a kezünkben volt a jó 50dkg-ás bodri.
A kiemelés pillanata..csak pilláztak a szemeink :) |
Szép bodri, és büszke kifogója.:) |
Szép, márciusi teríték Lacitól :) |
Nagyon örültünk neki, ilyenkor tavasszal különösen szép teljesítmény egy ilyen bodorkát kipattintani a vízből!
Dobáltunk még jópárat, becsúszott meg pár szebbecske.
Sötétedés előtt elmentek Laciék, én még maradtam. Beszórtam a maradék etetőanyagot, búzát, és vártam a kapást.
Megjöttek a vörösök.. |
Ahogy sötétedett, egyre inkább bíztam valami komolyabb halban, jött még pár vörös, mintha a bodorkák eltűntek volna.
Naplementés vörös :) |
Az utolsó vörös aznap, kb 10db-ot fogtam még. |
Megvártam míg lemegy a nap. Közvetlen az akadó tövébe dobtam, hátha. Az úszó egyszercsak eltűnt, kicsit lelassulva, de reagáltam. Erőteljes ellenállást tanúsított a hal, betört a bokorba, valahogy kiszedtem onnan nagy küzdelmek árán. A merítő sehol, 5-6 méterre tőlem. Felmászok érte, de már hiába, a zsinór elpattant. Mondtam a csunyát, demár nem segített! Bizony megtépett.
Segítség híján kétesélyes volt a dolog, a hal nyert! :/ |
-Sebaj, majd legközelebb! nyugtattam magam.
Jó nap volt, elégedett voltam, habár részemről nem indult fényesen a halfogás, a végére azért kitettem magamért.
Kb. 20 bodorkát és vöröst fogtam, mentek vissza! Fontos, hogy mind fenékről jött!
Pakolás közben irigykedtem Laci szép bodorkái miatt, de lesz ez még ígyse! :)
Egyszerűen csodálatos hal! :) |
Laci két tekintélyes méretű bodorkája. :) |
Szép halak! :) |
Nagyon bíztató kezdés volt, és még csak éppen tavaszodik, mi lesz itt nyáron?! :) Jókérdés, majd meglátjuk! ;)
Mindenkinek hasonló fogásokat, eredményes tavaszi pecát kívánok!
Csak így tovább, jó írás, és szépek a képek is!
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésGratula a pecához és a halakhoz, kellemes kis nap lehetett!
VálaszTörlésköszi Gyuri! :) az volt bizony, gondolom a tiétek se külömb..:D
Törlésgrat...mi is kint voltunk holtágba és szépen jövögettek
VálaszTörlésköszi! nah, jólvan, minden bizonnyal eljött végre a tavasz! :)
Törlés